Blog

gallery_img15

A sztori

Kisfiam osztályfőnöke szülőértekezletet hívott össze. Lelkesen mentem, azon gondolkodtam út közben, mi mindent fogok megtudni B.-ról, amiről ő magától nem mesél. Tervezgettem magamban a kérdéseket: a szakkörökkel kapcsolatban, melyiket ajánlja, melyiket nem sokoldalúnak mutatkozó gyermekemnek Marika néni. Arra is kíváncsi voltam, hogyan alakulnak a barátságok az osztályban, milyen közösség van kialakulóban, hiszen, gondoltam erre a pedagógusnak van a legnagyobb rálátása.

Megérkeztem, beültem a hátsó padba,- már csak itt volt hely- és megkezdődött az „óra”.

A tanító néni jól felkészült, kockás füzetből hosszasan olvasta fel mondandóját : a kisgyerekek olvasásával kezdte, majd folytatta azzal, hogy hány százalékos lett az osztály átlaga ,majd kaptuk a feladatokat mi szülők: füzetek, tolltartó, tornacucc rendje, beérkezés, ebéd ,angol, színházbérlet befizetés, és így tovább, csak sorolta, és sorolta a tennivalóinkat.

Már vagy másfél órája, ültünk, hallgattunk, és még senki nem merte szóba hozni a szülőket érdeklő más , valójában fontos kérdéseket, az igazi mondanivalónkat.

Azt, hogy bajban vagyunk, ha beteg a gyerekünk, nem tudunk, kihez, hogyan forduljunk, ki tud vigyázni rá, hogy kapjuk meg az üzenetet, leckét. Azt, hogy nem tudjuk, megéri ennyi feladatot adni, mert valójában mi csináljuk meg, a gyermek nem bírja. Azt is elhallgattuk, hogy bajban vagyunk, mert bár még alsóba jár, de a gyermek már , mióta iskolába jár, fokoztosan elvesztette gyermeki kíváncsiságát.  Azt se mertük mondani, hogy minket legjobban a gyerekeink mindennapi élete, kapcsolatai, érzelmei, boldogsága érdekel, nem csak a teljesítménye…

Marika néni éppen arról beszélt, hogy a tolltartók siralmas állapotban vannak, amikor elkezdtem azon gondolkozni, miért kezdek egyre frusztráltabbá válni?

Egyoldalú kommunikációs helyzet

Frusztrációm oka, jutottam következtetésre, a helyzet maga. Hiszen itt, -gondoltam- valódi megbeszélés helyett egyoldalú kommunikáció, „szülőidomítás „zajlik.

Felvilágosult szellemiségű, a szülőket hirdetetten és a valóságban is partnerként kezelő, jó légkörű oviba jártunk, – mert hiszen a szülő is jár az intézményekbe- ahol körben ültünk a szülőértekezleten, mindannyian kis gyermekszékeken, pedagógus, szülő, alkalomadtán óvodavezető egyaránt.

Kimertük mondani, amit gondoltunk, a szülők számára releváns kérdések is meghallgatásra találtak.

Most ülünk egymás mögött a padokban, a pedagógus áll. Ebben a helyzetben csak ő van kommunikációs pozícióban, illetve csak vele lehet kommunikálni- frontális tanóra szerűen- hiszen csak az ő arcát láthatjuk, reakciókat, mimikát csak tőle kaphatunk. A többi szülőtárs háttal ül, így feléjük nehezebb megindítani egy kommunikációt.

Aztán azt észretvettem, hogy zavar még a pillanatnyi helyzetem itt a padban.

Harmincötéves, diplomás felnőtt lévén megszoktam, hogy, ha nem is vagyok mindig döntéshelyzetben, a véleményemet elmondhatom, és gyakran érvényesíthetem az engem érintő kérdésekben. Vagyis felnőttként kezelnek.

Mi köze a tranzakciós játszmaelemzésnek a szülőértekezlethez?

A frusztrációs érzéseim elemzéséhez a tarnzakcióanalízis /TA /pszchológiai tézisei segítenek.

Arra hívom meg minden olvasómat, a TA segítségével gondoljuk át, milyen  pszichológiai tranzakciók zajlanak például egy szülőértekezleten!

Eric Berne Emberi játszmák című könyvében fogalmazta meg először a mindennapi emberi kapcsolatokban : tranzakciókban elfoglalt én-állapotok lehetséges képleteit.

Mára már alap tézissé, sokirányban ágazó pszichológiai irányzattá vált elmélete alapjai szerint három féle én-állapotunkban vagyunk jelen tranzakcióinkban: :Gyermeki, Felnőtt, és Szülői én-állapotban.

Ezeknek az én-állapotoknak valamelyikébe helyezkedünk, amikor kommunikálunk.

Ha felnőttekkel beszélünk és magunk is felnőttek vagyunk, a játszma mentes, egészséges pszichológiájú kommunikáció, ha felnőtt én-állapotból kommunikálunk, és a másikat is felnőttként kezeljük. Az elcsúsztatott, nem egyenrangú én-állapotok kommunikációja, szülő-felnőtt, szülő-gyermek  típusú kommunikáció egyenlőtlen , hierarchikus viszonyokat hoz létre a felek között. Ez csak bizonyos határok között lehet megfelelő, ha valóban szülő beszél gyermekével, esetleg mentor -tanítvány helyzetben. leginkább az egyenlő ,egyenrangú én-állapotok kommunikációja a játszmamentes, normális, jó érzést kiváltó beszélgetések kulcsa. Munkahelyi, iskolai szituációkban a felnőtt-felnőtt , magánéletben a ,vidám, baráti társaságban a gyermeki én állapotait is előveszik időnként a felnőttek, vagy esetleg egy komoly, érzelmileg megterhelő helyzetben lehet, hogy a bölcs szülő én -állapotunkban vagyunk jelen.

A  “szülőidomítás “elcsúszott én-állapotai

Ebben a helyzetben, itt a szülőértekezleten az iskolapadban ülve arra döbbentem rá a tanító nénit hallgatva, hogy gyermek én-állapotba kerültem. Ezért keletkezett -a felnőtt emberként nem helyénvaló,- kellemetlen, frusztráló élményem.

Hiszen egy valódi megbeszélésen, problémamegoldó helyzetben, partnerek eszmecseréjében felnőtt én-állapotokban vagyunk jelen. Pont az ellenkezője történik, amikor valaki „prédikál”, kioktat. Ilyenkor szülő, méghozzá szigorú szülő én-állapotból korholja a „magában lázongó” , vagy épp -vérmérséklettől függően- “meghunyászkodó “gyermek én-állapotú másikat.

Mindezt a tranzakcióelemző pszichológia nyelvén, a szülői értekezletre vonatkoztatva : partnerközpontú, problémaorientált ,kétoldalú vélemény cserén alapuló megbeszélésen mindkét fél, szülő is tanár is felnőtt én-állapotában kommunikál.

Ha az egyik fél  /a tanár/ szülő én-állapotban van: kijelent, utasít, dorgál, illetve dicsér. Míg a másik fél sértetten hallgat illetve a “szülőfél” kegyeit keresi: vagyis a másik oldalon gyermek én-állapotú harmincasok ülnek.

Mi lenne az megfelelő üzenet a „szülőidomítás” helyett a szülő értekezleten?

Azt gondolom, hogy a partnerközpontú szemléletnek az iskolában is teret kell nyernie. A szülőt a pedagógus, ha partnerként kezeli,- a tranzakcionális pszichológia nyelvén- felnőtt én -állapotban kommunikál vele.  Ha problémamegoldó helyzetekbe vonódnak együtt, valódi, kétoldalú érdekeket, véleményeket, prioritásokat figyelembe vevő szemlélettel fordul felé, ott a szülő is frusztrációmentes, elégedett.

Ezzel az attitűddel közelítve lehetőség nyílik a szülők számára igazán bevonódni az iskolai helyzetekbe, és a pedagógussal együttműködve, kreatívan, felnőtt módra, reálisan megközelítve kezelni azokat.

A tudatosan partnerközpontú attitűddel  és ennek megfelelő adekvát kommunikációval felvértezett tanító néni valószínűleg elkerüli a felkínálkozó alkalmakat a szülők gyermekként kezelésére, rosszabb esetben játszmaszerű manipulálására.

Hogy kezdjük el a felnőtt – felnőtt kommunikációt alkalmazni?

Nem csak a szülőértekezletekre, hanem minden felnőtt-felnőtt csoportoskommunikációs helyzetre alkalmazható tanácsok:

Legelőször is, üljünk körbe a /szülő/értekezleteken! Ez a térbeli elhelyezkedés megalapozza a kommunikáció demokratikus formáját. Egyenlő partnerek közti megbeszélésre ad lehetőséget azáltal, hogy nem egy központban álló figurához, hanem a teremben helyett foglalók mindegyikéhez intézzük szavainkat, jól láthatóak a nonverbális reakciók , mimikák, amik a kommunikációt segítenek helyes mederben tartani, fenntartják, szűrik.

Jó ötlet lehet, ha valamilyen ünnep apropóján akár valamilyen közös tevékenységet is végzünk ekkor ,pl . jelmezek készítése stb. amiben lehet teret adni a résztvevők / itt a szülők/ szervezőkészségének, kreativitásának!

Az értekezlet vezetője /a pedagógus/ számára ajánlható, hogy szánjon időt és hallgassa meg a szülők által fontosnak talált problémákat is,és vitatódjanak meg a szülők által felvetett kérdések. Merjen engedni tekintély pozíciójából, és támaszkodni a résztvevők /szülők / szervező, problémamegoldó potenciáljára!

Akár használja fel, de legalábbis vegye tekintetbe a /szülő/csoport szaktudásában rejlő lehetőségeket. Előfordulhat, hogy profi szabadidő szervező, kosárlabdaedző, esetleg pszichológus ül a  résztvevők /szülők/ soraiban…

A résztvevők/szülők/ pedig lehetőleg ne hagyják magukat gyermek én-állapotba jutni, hanem konstruktív  felnőttként járuljanak hozzá a többi résztvevő/szülő/, és a vezető/pedagógus/ által felvetett témákhoz. Ehhez  öntudatos felnőttként megjelenő viselkedésre, és ha szükséges érdekérvényesítő attitűdre van szükség.

Feltehetően a partnerség jegyében zajló /szülő/értekezlet végére több valódi problémával sikerül foglalkozni, és garantáltan csökken a frusztráció mindkét félben, a hangulat pedig várhatóan fokozatosan egyre oldottabbá válik.

 

Hozzászólás

Your email address will not be published.